Mint mondta, elsősorban a nagyvárosokban számíthatnak nagyobb forgalomra a jövő keddig tartó pótösszeírást szervező önkormányzatok. A tapasztalatok szerint a pótösszeírás során jelentősen csökkenhet azok száma, akik eddig tudatosan elkerülték a válaszadást, esetleg lakásbérlőként maradtak ki az adatszolgáltatásból, illetve kifejezetten megtagadták a részvételt (ez utóbbi alig több mint ezer címen fordult elő). Ezzel ők is elkerülhetik a szabálysértési eljárást - tette hozzá.Virágh Eszter kiemelte: a pótösszeíráson a települési, illetve a kerületi polgármesteri hivatalokban lehet jelentkezni mindazoknak, akik kimaradtak a számlálásból.Emlékeztetett arra, hogy a 15. magyar népszámláláson a hónap első felében lehetett a kérdőíveket elektronikus formában kitölteni, ezzel a lehetőséggel a megkeresett háztartások csaknem 19 százaléka élt. A papír kérdőívek önálló kitöltésére a megkeresettek 15 százaléka vállalkozott, a legtöbb lakcímen a hagyományos számlálóbiztosi interjú keretében adtak számot magukról és lakásukról a jelenlegi feldolgozottság alapján.Az internetes válaszadás elsősorban az időszűkében lévőknek kínált kényelmes, gyors, rugalmas válaszadási lehetőséget. Az így válaszolókat az elektronikus programba beépített útmutatások és ellenőrzések, a szöveges válaszlehetőségek esetén pedig legördülő válaszlisták segítették, még ha ez utóbbiak némileg határt is szabtak a szabad válaszadásnak - jegyezte meg.Szólt arról, hogy a papír kérdőívek önálló kitöltését leginkább azok preferálták, akik nem kívántak időpontot egyeztetni, és lakásukba beengedni egy számukra ismeretlen számlálóbiztost. Ez a módszer bizonyult a legnehezebbnek, itt volt a válaszadó leginkább magára hagyva, s a kitöltés pontosságát a személyes felelősségérzet és hozzáállás is meghatározta.A személyes interjú módszerét általában azok választották, akik bizalommal nyitottak ajtót a számlálóbiztosnak, megbíztak felkészültségében, hozzáértésében, és nem kívántak maguk a kitöltéssel vesződni - mutatott rá.
Nógrád, Tolna és Zala vezet a népszámlálásban
Országosan a mintegy 4,5 millió lakcím 97 százalékáról érkeztek be eddig a népszámlálási adatok: Tolna, Zala és Nógrád megyében már szinte teljes a kérdőívek dokumentáltsága, míg leginkább Budapesten és néhány nagyvárosban az országos átlag alatt marad - közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.