A légitársaság mintegy tucatnyi tengerentúli járatot előzetesen törölt szombatra, de európai útvonalakat is érintenek a törlések. Szombaton nem indul el Párizsból az AF 2294-es járat, amely 17h35-kor érkezett volna meg Budapestre. Törölték az AF 2295-ös járatot is, amely 18h20-kor indult volna a magyar fővárosból a párizsi Roissy repülőtérre. Vasárnap az AF 2394-es járatot törölték, amelynek 19h05-kor kellett volna Budapestre érkeznie, s az AF 2395-ös járat sem indul vissza Párizsba 19h55-kor.Az Air France vezetősége előzetesen azt közölte, hogy a járatok nyolcvan százalékát biztosítani tudja, de nem zárta ki, hogy előfordulhatnak az utolsó pillanatban járattörlések, miután a légiutas-kísérők nem kötelesek előre bejelenteni, hogy szándékukban áll-e részt venni a munkabeszüntetésben.A járatok jelentős része szombaton elindult a párizsi repülőterekről, de maximum száz utassal, azaz a jeggyel rendelkezőknek átlagosan csak a felét engedik fel a gépekre, elsősorban a családokat és az időseket. A többiek várólistára kerülnek, s majd csak egy olyan járattal indulhatnak el egy későbbi időpontban, amelynek a személyezte teljes.Az Air France ugyanis azt a megoldást választotta, hogy a nem sztrájkoló légikísérőket szétosztotta a járatok nyolcvan százalékán. Emiatt egy járatra csak két légikísérő jut, akik nem tudják kiszolgálni az összes utast. Mindezek következtében sokan rekedtek a repülőtereken.Az Air France arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a járatukról a légitársaság weboldalán (www.airfrance.hu) vagy okostelefonon (http://mobile.airfrance.com). A sztrájk időszakára érvényes repülőjegyek egyébként felár nélkül módosíthatók vagy visszaválthatók. A légiutas-kísérők hét szakszervezete közül hat csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz, amelyek a dolgozók hetven százalékát képviselik. A szakszervezetek tájékoztatása szerint a légiutas-kísérőknek negyven százaléka sztrájkol szombaton. Az ellen tiltakoznak, hogy egyes járatokon csökkentik a személyzet számát, így nehezebbé válik munkájuk.
Air France-sztrájk: budapesti járatokat is törölnek
Szombati és vasárnapi párizs-budapesti járatokat is érint az Air France légikísérőinek sztrájkja.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.