Közleményük szerint azért is tiltakoznak, mert a rugalmasság álszentsége szabad kezet ad a munkáltatóknak a foglalkoztatásban, alávetett és megalázó helyzetbe hozva a munkavállalókat, "törvényi úton" csökkenti a kereseteket a műszakpótlékok átírásával, a túlmunka díjazásának meg nem fizetésével, az átlagkereset távolléti díjjal való helyettesítésével.Az Autonómok tiltakoznak az ellen is, hogy a tervezet alapján jogellenes munkáltatói felmondás esetén, az elhúzódó peres eljárások után nem köteles a munkáltató a teljes kárt megtéríteni, továbbá a tervezet önkényes munkáltatói döntésekre ad lehetőséget az éves szabadság kiadásánál.A szakszervezet szerint az új Munka törvénykönyvében a kormány érdekvédelem nélküli helyzetbe akarja kényszeríteni a munkavállalókat a szakszervezeti munka feltételeinek lenullázásával, a javaslat durván támadja a kollektív szerződéseket, amelyek alappillérei a munkavállalói érdekvédelemnek és jogvédelemnek.Az új Munka törvénykönyv tervezetét nem merte vállalni a kormányzat nyílt tárgyalásokon, aminek meg is lett az eredménye. A zárt ajtók mögötti látszattárgyalások nem vezettek eredményre, hiszen a résztvevők egymásnak is ellentmondva "értékelték az eredményét".A találkozók lezárása után egy héten át, még az ott jelenlévők sem tudták mit tartalmaz a tervezet, csak találgatások és bizonytalan nyilatkozatok láttak napvilágot - írja közleményében a szakszervezeti szövetség.Az új Munka törvénykönyv újabb tiltakozásokat válthat ki, amelyek túlléphetnek a munka világának határain, és akár a társadalmi békétlenséghez is vezethetnek, mindezért csakis a kormányt terheli a felelősség - közölte az Autonóm szakszervezeti szövetség.
"Társadalmi békétlenséghez is vezethet" a Mtk.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyv tervezete ellen, amit a kormány érdemi egyeztetés nélkül terjesztett a törvényhozás elé - közölte az szakszervezet pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.