Mint mondta, annak, aki három hónapnál hosszabb ideje él Magyarországon, itt kell kitöltenie a személyi és a lakáskérdőíveket. Virágh Eszter utalt arra: az utóbbi napokban sok bérlő is jelzi, hogy eddig nem írták össze, feltehetően azért, mert "a lakástulajdonosok érezték kötelességüknek a kérdőívek megválaszolását, olykor megfeledkezve a bérlőkről kitöltendő személyi kérdőívekről".Az idei népszámláláson az volt a cél, hogy mindenkit csak egyszer, egy helyen írjanak össze, ott, ahol életvitelszerűen él. Ez alól csak az úgynevezett "kétlakiak" kivételek, akik otthonuktól távol, más településen dolgoznak vagy tanulnak, de rendszeresen hazajárnak. Rájuk két helyen is várnak a kérdőívek, hiszen az ő életük valóban két helyszínen zajlik - magyarázta Virágh Eszter.Elmondása szerint az összeírás első három hete többnyire zökkenőmentes volt, olykor azonban előfordult a számlálóbiztosokkal szembeni agresszivitás is: kiabáltak velük, elkergették őket, kutyát uszítottak rájuk, sőt néhányszor tettlegesen is bántalmazták az összeírókat. Egy esetben szexuálisan is zaklatták az összeírót - mutatott rá.Népszámlálás a cigánysoron - Nagyítás-fotógalériaStiller ÁkosEhhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy a rendőrségen minden esetben megtették a szükséges feljelentést. A rendőrség megkülönböztetett figyelemmel kíséri a népszámlálást, ez a KSH és az Országos Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodásának is köszönhető.A szóvivő megemlítette: a fedél nélküliek megszámlálására a szeretetszolgálatok munkatársait is felkérték, mivel ők részt vesznek a hajléktalanok szociális gondozásában is, s így a munkájukat nagyban segíti, hogy tudják, hol találják meg a hajléktalanokat.Az adatgyűjtés során kiderült, a hajléktalanok tájékozottak a népszámlálásról: a rádióból és az egymás közötti információcsere alapján tudják, hogy kötelező a válaszadás, és büntetőeljárást von maga után, ha nem közlik az adatokat. Néhány településen előfordult, hogy a polgármesteri hivatalban vagy a KSH helyi kirendeltségénél jelentkeztek adatfelvételre - tette hozzá.
Hajrájához ért a népszámlálás
Talán a kilátásba helyezett bírság hatására, a még öt napig tartó népszámláláson egyre többen szolgáltatnak adatot azok közül, akik ezt eddig nem tették meg. Több egyetemi városban sok ott tanuló külföldi diák jelentkezik összeírásra - számolt be a legújabb fejleményekről Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.