Miután a közelmúltban elhalálozott, nem jelent meg a tárgyaláson az ügy másik koronatanújának számító Molnár László, az MVM és a Paksi Atomerőmű volt gazdasági vezérigazgató-helyettese sem.A bíró beszámolója szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folyamatosan bekéri a bíróságtól az ügy iratait, a korábban ismeretlen tettes ellen, egy ideje azonban már Molnár László és társai ellen folyamatban lévő nyomozáshoz.Kocsis IstvánTúry GergelyA Fővárosi Bíróságon több éve zajló polgári perben a Nád Kft. 9,6 milliárd forintos kártérítést követel a MVM-től egy Bátonyterenyén félmilliárd forintnyi ráfordítás után négy éve félbemaradt csarnoksor építésével kapcsolatban. Az épület a tervek szerint alapanyag-szaporító bázisa lett volna egy országos energianád-termeltetői rendszernek. A perben kell kiderülnie egyebek közt annak, ki finanszírozta a beruházást: a Nád Kft. képviselője szerint az MVM, az MVM ügyvédje szerint nem. A Nád Kft. az üggyel kapcsolatban büntetőfeljelentést is tett az MVM ellen csalás, hűtlen kezelés és gazdasági titok megsértése miatt. Bárándy György, a Nád Kft. ügyvédje korábban azt nyilatkozta, az NNI tájékoztatása szerint a büntetőügyet összevonták azzal a nyomozással amit az MVM-nél történt korábbi ügyekben indítottak.Mivel a kiemelt jelentőségűnek minősített pert soron kívül kell lefolytatni, a bíróság november 11-re jelölte ki a tárgyalás következő időpontját, amelyre ismét beidézi tanúként Kocsis Istvánt. A felperes indítványt tett Szász Andrásnak, az Aquifex Ltd. magyarországi képviselőjének tanúként való meghallgatására is, akin keresztül folyósított a felperesi állítás szerint az MVM 3 millió eurót a bátonyterenyei beruházáshoz.
Kocsis István nem ment el az MVM-perre
Indoklás nélkül távol maradt Kocsis István a Nád MPS-H Kft. és a Magyar Villamos Művek (MVM) között folyó, a közelmúltban kiemelt jelentőségűvé nyilvánított per szerdai tárgyalásán, ahova mint az MVM korábbi vezetőjét tanúként idézték be. Kocsis István ezért 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.