A szóvivő elmondta, az ügyben a fővárosi egyetem feljelentése alapján kezdték meg a nyomozást, miután gyanú merült fel, hogy 45 hallgató nevében valaki jogosulatlanul vett fel ösztöndíjakat.A nyomozás során kiderült, hogy az egyetem egyik alkalmazottja 2003 és 2011 között hamis okiratok felhasználásával, az intézmény gazdasági igazgatójának megtévesztésével, saját számláira utalta a diákok tudta nélkül felvett támogatásokat.A gyanúsítottal szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének gyanúja miatt folyik eljárás - mondta a szóvivő. A Károli Gáspár Református Egyetem fenntartója a Magyarországi Református Egyház zsinata.
45 diák ösztöndíját vette fel egy dolgozó a Károlin
Összesen 157 millió forintnyi ösztöndíjpénzt csalt ki a Károli Gáspár Református Egyetem egyik alkalmazottja az intézménytől. A gyanúsított beismerő vallomást tett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.