Tasnádi Pétert 2002-ben önbíráskodás, adócsalás és felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés miatt 4,5 évi börtönbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta, a büntetést a vádlott letöltötte.A Pest Megyei Bíróság 2007-ben, perújítási eljárásban 2,5 évre mérsékelte a büntetést, mert az elmeszakértők szerint a vádlott beszámítási képessége korlátozott volt a vádbeli cselekmények elkövetésekor. 2008-ban Tasnádi Pétert, egyik ügyvédjét és egy igazságügyi szakértőt vesztegetéssel gyanúsították meg, mondván, a szakértő pénzért hamis szakvéleményt adott.Ezután az ügyészség a vádlott terhére perújítást kezdeményezett, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla elrendelt. A Pest Megyei Bíróság azonban 2009-ben – elévülésére hivatkozva – a perújítást elutasította. Az ügyészi fellebbezés folytán eljáró ítélőtábla 2009 júliusában a határozatot hatályon kívül helyezte, és az eljárás lefolytatására utasította a Pest Megyei Bíróságot. A megyei igazságszolgáltató fórum 2010 decemberében ismét elutasította a perújítást, ezt a döntést az ítélőtábla 2011 júliusában hatályon kívül helyezte.Tasnádi Péter ül ügyének tárgyalásán a Pest Megyei Bíróság tárgyalótermébenMTI / Földi ImreA bíró a keddi tárgyaláson azzal indokolta az eljárás felfüggesztését, hogy a Nógrád Megyei Bíróságon eljárás folyik az elmeszakértő, az ügyvéd és Tasnádi Péter ellen is. Mivel a jelen perújítási eljárásban ez az elmeszakértő akár meg is tagadhatná a vallomástételt, mindaddig várni kell, amíg az ügyében jogerős döntés születik, mert a Pest Megyei Bíróság az összes szakértőt meg fogja hallgatni.A Pesti Központi Kerületi Bíróság múlt szombaton rendelte el Tasnádi Péter házi őrizetét súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás kísérlete miatt, a végzés nem jogerős.
Tasnádi-ügy: felfüggesztették az eljárást
A Pest Megyei Bíróság kedden felfüggesztette Tasnádi Péter vállalkozó önbíráskodás és más bűncselekmények ügyében indult perújítási eljárását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.