A pénztár, amelyet a MÁV Ingatlan Kft. 26 millió forintos és a MÁV-START Zrt. 38 millió forintos beruházásával hoztak létre évente várhatóan mintegy félmillió utast szolgál majd ki. A vezérigazgató ismertette: évente 2 millió utas vált jegyet a MÁV-START nemzetközi járataira, és 250 millió kilométert tesznek meg.Monszpart Zsolt szerint a nemzetközi vasúti forgalomban is tapasztalható utasszám-növekedés a versenyképes menetidőnek, a komfortos szolgáltatásoknak, az éjszakai járatoknak és a kedvező árfekvésű jegyeknek tudhatók be. Példaként említette az osztrák vasúttal közösen működtetett Railjet-járatokat.Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a vasúttársaság nemzetközi tevékenységét önfinanszírozó módon végzi, erre nem terjed ki a közszolgáltatási szerződés. A jövőben is figyelmet fordítanak arra, hogy a rendelkezésre álló eszközeik megfeleljenek a nemzetközi elvárásoknak, ehhez bizonyos területeken eszközök korszerűsítésére is lesz szükség, és folytatják a jegyértékesítési rendszer korszerűsítését is nemzetközi és belföldi viszonylatban.HVG ArchívAz új, 200 négyzetméteres pénztárban hét pénztárablaknál és egy információs pultnál szolgálják ki az utasokat, két utastájékoztató monitort működtetnek, korszerű ügyfélhívó rendszert alakítottak ki.
120 ezerrel több utasa volt idén a MÁV-nak
Az idén az első nyolc hónapban 120 ezerrel többen utaztak a MÁV-START nemzetközi járatain mint az előző év hasonló időszakában, elsősorban az osztrák, a szlovák és román járatokon tapasztalható növekedés - ismertette Monszpart Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kedden, Budapesten a Keleti pályaudvar új nemzetközi jegypénztárát bemutató sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.