A társaság a Blikk előző napi számában megjelent információra reagált, a napilap cikke szerint a Budapesti Közlekedési Központ újra forgalomba állítaná a nyáron leselejtezett 40 éves metrókocsikat.A BKK közleménye szerint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem szakemberei hat kocsin elvégezték a továbbüzemeltethetés eldöntéséhez szükséges minősítést. Annak eredménye szerint - a feltárt hibák kijavítását követően – mind a hat motorkocsi további két évig üzemben tartható.A BKV elvégezteti a forgalomból kivont motorkocsik műszaki felülvizsgálatát is, ennek, valamint a szükséges műszaki beavatkozások mértékének és költségének ismeretében születik döntés az egyes motorkocsik újbóli forgalomba állíthatóságáról - közölte a BKK, hozzátéve: a vizsgálat jelenleg is zajlik.Gulyás Attila, a BKV metrós szakszervezetének elnöke az MTI-nek azt mondta, mai állapotukban semmiképpen nem kerülhetnek vissza a forgalomba a metrókocsik. Felhívta a figyelmet, hogy jövőre újabb 37 kocsit kellene kivonni a forgalomból, de ezek kiesésével a BKV már nem tudná tartani a menetrendet. Az év első felében lesz olyan időszak, amikor minden járműre szükség lesz, rendkívüli meghibásodások esetén, csúcsidőszakban pedig már most sem tudnak tartalék szerelvényt forgalomba állítani - mondta.A szakszervezeti vezető szerint az is problémát jelent, hogy az Alstom szerelvények késői érkezése miatt több járművön el kell végezni egy értéknövelő felújítást, viszont pár hónapra rá leselejtezik azokat.A BKV május végén negyven metrókocsit vont ki a forgalomból, miután a főpolgármester bejelentette a lépést. Tarlós István azzal indokolta a kivonást, hogy a régi szerelvények potenciális balesetveszélyt jelenthetnek.
Vizsgálja a forgalomból kivont metrókocsikat a BKK
További, részletes vizsgálatokat kell elvégezni ahhoz, hogy a korábban kivont metrókocsik közül hatot újra forgalomba állítsanak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.