Seres Mária szerint ki kell menni az emberek közé, figyelmeztetni kell őket arra, hogy a természeti erőforrásaink végesek, hogy nem az ember van a gazdaságért, hanem épp fordítva: szükség van a fogyasztási szokások változására, ennek hiányában bizonytalanná válhatnak az élelmezési körülmények, harc indulhat a termőföldekért, népvándorlás következhet, és középtávon összeomolhatnak a pénzpiacok. Szerinte bár a helyzet nem túl rózsás, de optimistán, tervekkel tele kell folytatniuk a megkezdett munkát.Seres Máriahvg.huAz országos találkozón – amelyen mintegy ötvenen vettek részt – Seres Mária azt mondta: az, ami ma Magyarországon zajlik antidemokratikus. A kormányt bírálva azt mondta: hiába bír egy párt többséggel, nem hiheti azt, hogy kontroll nélkül megtehet bármit. Seres Mária hangsúlyozta, hogy összefogásra van szükség, szerinte csak így lehet visszaadni az emberek hitét, kedvét, s csak így lehet kijelölni azt az utat, ami a következő éveket meghatározza.A mozgalom elmúlt egy évét értékelve Seres Mária kiemelte, hogy a múlt évi önkormányzati választásokon ötödik erőként jelentek meg annak ellenére, hogy ehhez külső segítséget nem kaptak, s milliárdos költségvetésük sem volt, ahogy egyes pártoknak. Összegzésében többször bírálta az országos sajtót, hogy nem biztosított számukra megjelenési lehetőséget. Szerinte a pénztelenséggel és – megfogalmazása szerint – a "hírtelenséggel" továbbra is harcolniuk kell. Beszélt arról is, hogy nem azokat várják, akik az egyéni érvényesülésüket keresik, mert a mozgalmon belül mindannyian a közösségért dolgoznak.
Seres Mária: a Civil Mozgalom szószóló kíván lenni
A Civil Mozgalom szószóló kíván lenni, de ehhez tudni kell, mit akarnak az emberek – mondta Seres Mária az általa alapított mozgalom szombati országos találkozóján, Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.