Tomaj Dénes elmondta, hogy a turistákat továbbra is elővigyázatosságra intik, azt javasolva, hogy figyeljék a híradásokat, valamint ügyeljenek a szállodákban ismertetett biztonsági tanácsadásra.Jinglak Sinavatra közölte: a hatóságoknak el kell dönteniük, hogy a főváros melyik területeit választják ki a több milliárd köbméter víz tenger felé történő átbocsátására. Tomaj Dénes értesülése szerint a kormány úgy határozott, hogy beengedi a víztömeget a fővárost keresztülszelő Csaophraja folyóba, mindemellett komoly bizonytalanságot okoz, hogy nem tudni, melyik ponton szakadhat át a fővárost védő gát.AP"A víz több irányból érkezik, és nem tudjuk irányításunk alatt tartani. Megpróbáljuk figyelmeztetni a lakosságot" - mondta Sinavatra, aki nemzeti válságnak minősítette a helyzetet. A hatóságok egyelőre a bangkoki repülőtér környékén lévő hét körzet lakosait szólították fel, hogy saját biztonságuk érdekében húzódjanak magasabb területre. Tomaj Dénes elmondása szerint éjszaka a főváros északi részén tapasztalt zavarok miatt átmenetileg megnyitották a gátat, és habár Bangkok jelenleg védettnek tekinthető, a víz a vártnál gyorsabban érkezik észak felől. A thaiföldi kormány az elmúlt napokban homokzsákokkal igyekezett megerősíteni a védőgátakat hogy megakadályozza a bangkoki üzleti központ valamint a repülőtér víz alá kerülését. A legfrissebb hírek szerint eddig 320 halálos áldozatot követeltek a Thaiföld északi és középső részét sújtó heves monszunesők okozta áradások. 1995 óta nem voltak ilyen súlyos árvizek Thaiföldön, mint most; a természeti csapás okozta károkat eddig 1,9 milliárd euróra becsülik. Az árvizek összesen 2,3 millió embert sújtanak a délkelet-ázsiai országban.
Továbbra sincsenek veszélyben a magyarok Thaiföldön
A turistákat, a magyarokat továbbra sem fenyegeti közvetlen árvízveszély Bangkokban, mert ha átszakad a gát az üdülőövezetekben, legfeljebb 20-30 centiméteres vízre lehet számítani - mondta el Tomaj Dénes, Magyarország thaiföldi nagykövete csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy Jinglak Sinavatra thaiföldi miniszterelnök bejelentette: a hatóságok nem tudják korlátlan ideig megóvni a víztől a fővárost.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.