A Kulturpart nevű internetes portál pénteki közlése szerint a tolvajok megunhatták a bicikli cipelését, és a lopás helyszínétől egyutcányira lerakták egy ház mellé, amelyben történetesen a Kulturpart szerkesztősége is található.A szerda reggel munkába érkező kolléga azt hitte, hogy a bicikli a kerékpárosklubhoz tartozik, így a portás segítségével bevitték az épületbe, és betették a Kulturpart és a Magyar Kerékpárosklub közös épületének raktárába - írták.A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János az internetes portálnak úgy nyilatkozott: arra gondoltak, hogy a raktárban látott, furcsa kétkerekű a Kulturparthoz tartozik, és csak akkor jött rá, hogy az ellopott emlékműről van szó, amikor a témával kapcsolatban egy rádiónak nyilatkozott.Bakos Gábor, a mű megvalósításában részt vevő Arc Kft. egyik ügyvezető igazgatója még szerdán azt mondta: az emlékmű fő részét képező kerékpárt aznap hajnalban lopták el, és erről a térfigyelő kamerák felvételeket is készítettek. Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese pénteken azt mondta: az ellopott tárgyat még szerdán, a bejelentés napján megtalálták.A Guruló emlékművet július közepén avatták fel Budapesten. Az emlékmű és kísérő kommunikációja arra hivatott rávilágítani, hogy a társadalom részét képező valamely csoport tagjai nem megbélyegezhetők, nem ruházhatók fel kollektív tulajdonságokkal. Az emlékművet kiállították a kapolcsi, a nyíregyházi Vidor és a budapesti Sziget fesztiválon is.
Megtalálták az ellopott Guruló emlékművet
Még az eltulajdonítás napján megtalálták a Millenáris Parkból ellopott, a romagyilkosságok áldozatainak emléket állító úgynevezett Guruló emlékművet - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.