Tátrai János elmondta, a tűz három tanyát is veszélyeztet, és egy melléképület kigyulladt.
A tűzoltók nagy erőkkel, több vízszállító autóval vonultak a helyszínre.
Húsz hektárnyi avar ég Kistelek és Balástya között az M5-ös autópályától nyugatra - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense csütörtökön kora délután.
Tátrai János elmondta, a tűz három tanyát is veszélyeztet, és egy melléképület kigyulladt.
A tűzoltók nagy erőkkel, több vízszállító autóval vonultak a helyszínre.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.