Úgy tudni, hogy a DNS-vizsgálatok elsődleges megállapításai ezt igazolják, a vizsgálatok azonban még nem fejeződtek be. A csütörtöki Borsban megjelent cikk szerint egy család négy tagját ölték meg. A bulvárlap értesülése szerint egy házaspárt, az ő fiukat és annak élettársát ölték meg.Az ügyben emberöléssel három embert gyanúsít a rendőrség. Az eljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda augusztus közepén azt közölte: három ügyben vizsgálódnak, s valamennyi a Csepel-sziget egy bizonyos területéhez kapcsolódik. "Személy elleni erőszakos bűncselekményekről van szó, és személyi összefüggés is van köztük, ugyanakkor egyelőre külön ügyként kezelik azokat" - mondta akkor Deme Tamás őrnagy.Az első eljárás egy rablás, amelynek három gyanúsítottja van, a második az augusztus 11-én kihantolt négy holttest ügye, a harmadik pedig egy diósdi férfi meggyilkolása, a holttestét még nem találták meg. Ebben az emberölési ügyben, a diósdi férfi egy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsították meg B. Zsoltot, Cs. Jánost és B. Dragan 38 éves szerb állampolgárt. Őt az NNI tájékoztatása szerint ujjlenyomat alapján sikerült azonosítani.MTI / Szigetváry ZsoltA holttesteket augusztus elején találták meg az erdőben. Az ügynek hét gyanúsítottja van, közülük négyen vannak előzetes letartóztatásban.
Rokonok lehettek a Csepelen elásott áldozatok
Az MTI Hírcentrum információi szerint rokonok lehettek a csepeli erdőben elásott áldozatok.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.