Pénteken egy 42 és egy 51 éves nyíregyházi férfi éppen egy nyírszőlősi lakóházba próbált betörni, amikor a rendőrök észrevették őket. A betörők menekülni kezdtek, a rendőrök üldözőbe vették őket - mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Miután az elkövetők egyikét az egyik rendőr utolérte, a férfi egy késsel többször szúró mozdulatot tett felé - tájékoztatott a főhadnagy. Végül a nyomozónak sikerült mindkét betörőt ártalmatlanítania és elfognia. Senki nem sérült meg. A rendőrség a két férfit őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat. A késsel támadó férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ügyészségi eljárás.
Késsel támadt egy betörő az őt elfogó rendőrre
Tetten ért betörő támadt rá egy vele szemben intézkedő rendőrre Nyíregyházán - közölte a rendőrség hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.