Andor László az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ), valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) vezetőivel tárgyalt. A megbeszélésen részt vett Bernadette Ségol, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára is.A felek közös közleményükben kifejtik: a magyar szakszervezeti vezetők ismertették a biztossal az új Munka törvénykönyve tervezetével kapcsolatos kifogásaikat, aggályaikat. Elmondták, hogy ha a jelenleg ismert formában fogadja el a javaslatot az Országgyűlés, akkor az súlyosan veszélyezteti a magyar munkavállalók elemi jogait és szociális helyzetét, valamint ütközik az Európai Szociális Kartában foglalt normákkal és az európai országok demokratikus gyakorlataival.MTI / Máthé ZoltánA közlemény szerint Andor László hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a szociális párbeszéd elvére épül, s a bizottság a maga hatáskörében folyamatos párbeszédet folytat a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, a szociális partnerek által kialakított közös megállapodásokat elfogadja. A biztos egyben kívánatosnak tartotta, hogy a magyar kormány az európai gyakorlattal egyezően folytasson háromoldalú egyeztetést a szociális partnerekkel.A Munka törvénykönyvének minisztériumi tervezetéről a kormány várhatóan ősszel dönt, és ezután kerülhet az Országgyűlés elé.
Elkaszálhatja az EU a Munka törvénykönyvét
Az Európai Bizottság (EB) megvizsgálja majd, hogy az új Munka törvénykönyvéről szóló törvénytervezet, és a majdan elfogadott törvény megfelel-e az európai uniós jognak - erről Andor László, a bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja beszélt pénteken Budapesten, ahol találkozott a hat magyar szakszervezeti konföderáció vezetőivel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.