Török Zsolt, a párt szóvivője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kormány arra kéri az önkormányzatokat, hogy szeptembertől - lehetőség szerint a polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálatán - állítsanak fel egy asztalt, az alaptörvény asztalát, ahol az állampolgárok egy adatlap kitöltésével személyre szólóan kérhetik az új alkotmány névre szóló kézbesítését.Mint mondta, ebből az intézkedésből is arra lehet következtetni, hogy a "kormánynak nincs jobb dolga, mint hogy szórakoztató funkcióját betöltse", miközben "dilettáns gazdaságpolitikája miatt az emberek egyre rosszabbul élnek", hiszen csökkenő bérekben és növekvő árakban van osztályrészük. A szóvivő beszámolt arról is, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kérdést nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, amiben egyebek mellett arra szeretne választ kapni Navracsics Tibortól, hogy tényleg szüksége volt-e az állampolgároknak az alaptörvény asztalára, illetve mennyibe kerül az nekik.MTI - Illyés TiborA sajtótájékoztatón szintén részt vevő Trippon Norbert, az MSZP IV. kerületi frakcióvezetője szánalmasnak és döbbenetesnek nevezte a kormány önkormányzatokhoz intézett kérését. Furcsállotta továbbá, hogy az önkormányzatoknak úgynevezett asztalszolgákról is gondoskodniuk kellene, amivel szerinte számtalan más fontos területen dolgozó köztisztviselő munkája maradhat ellátatlanul. A fővárosi politikus azt tanácsolta a kabinetnek, hogy az alaptörvény asztala helyett inkább a "rommá adósodott", többségében fideszes vezetésű önkormányzatok helyzetével foglalkozzon.
Beszólt az MSZP az Alaptörvény Asztala miatt
Az MSZP szerint a kormánynak kenyérről és munkahelyekről kellene gondoskodnia az olyan "cirkuszok" helyett, mint az új alaptörvény asztala.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.