Egyelőre nem tudni, pontosan milyen körülmények között történt a baleset, illetve ki hibázott. Egy járókelő értesítette a mentőket, akik már úton vannak.
Úgy tudni, a helyszínen egyelőre nincs nagyobb fennakadás a forgalomban.
Elgázoltak egy robogóst hétfő este Budapest harmadik kerületében, a Lajos utca és a Szépvölgyi út kereszteződésében – értesült a hvg.hu. Az első hírek alapján a fiatal férfit egy osztrák rendszámú autó ütötte el, a robogós túlélte a balesetet.
Egyelőre nem tudni, pontosan milyen körülmények között történt a baleset, illetve ki hibázott. Egy járókelő értesítette a mentőket, akik már úton vannak.
Úgy tudni, a helyszínen egyelőre nincs nagyobb fennakadás a forgalomban.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.