A táborban lévő vadászház veszni látszik, ám a 46 hektáros tábor visszaszerzésére az államnak jó esélye van. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó Zicherman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője azt mondta: a vagyonkezelőnek változatlan célja, hogy a csillebérci úttörőtábor az állam tulajdonában kerüljön. A per szeptember 16-án folytatódik a Fővárosi Bíróságon a magyar állam és az alperes Magyar Úttörőszövetség, valamint társai között – írja a lap.
Visszaszerezheti Csillebércet az állam
Hétévnyi szünet után folytatódik szeptemberben az egykori csillebérci úttörőtábor tulajdonjogának eldöntéséért indított per – írja a szerdai Magyar Hírlap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.