A Makovecz Imre tervei alapján épülő fürdő kisebbik kupolája ég.
A makói tűzoltóság három autója már kiért a helyszínre, elindult a szegedi tűzoltóság két fecskendős és egy létrás kocsija is, hogy segítsék az oltást – közölte a katasztrófavédelem.

Lángra kapott az épülő makói fürdő fa tetőszerkezete hétfő délután.
A Makovecz Imre tervei alapján épülő fürdő kisebbik kupolája ég.
A makói tűzoltóság három autója már kiért a helyszínre, elindult a szegedi tűzoltóság két fecskendős és egy létrás kocsija is, hogy segítsék az oltást – közölte a katasztrófavédelem.

A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.