Tájékoztatásuk szerint az intenzív osztályon kezelt ötéves kislány állapota tovább javult, így szerdán átszállíthatták őt a vidéki intézménybe. Emlékeztettek arra: a győri kórház korábban felajánlotta, hogy - amint azt a kislány állapota engedi - átveszik őt, hogy a gyerekek együtt lehessenek.A belga állampolgárságú, Koszovóból emigrált, épp rokonlátogatóba tartó család július 9-én az M1-es autópálya 88-as kilométere közelében szenvedett balesetet. A belga rendszámú személyautó Budapest felé haladt, amikor ismeretlen okból a szalagkorlátnak sodródott, az megdobta, a jármű átrepült a korláton és az autópálya Győr felé vezető oldalán egy kamionnak csapódott. Az autót vezető 28 éves nő és a mellette ülő 71 éves asszony a helyszínen meghalt, három gyermek és 33 éves apjuk súlyos állapotban került kórházba.Az egyik gyermek, egy hétéves kisfiú, aki a balesetben agysérülést szenvedett, múlt szerdán a győri kórházban meghalt. A gyermekek apja egy héttel a baleset után halt bele sérüléseibe.
Bábolnai baleset: együtt a két sérült kisgyerek
Győrbe, a hároméves húgát ápoló Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba szállították azt a belga állampolgárságú kislányt, aki másfél héttel ezelőtt Bábolna közelében szenvedett balesetet a családjával - közölte a budapesti Heim Pál Gyermekkórház csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.