A lap szerdai száma arról ír, hogy a Fidesz-KDNP-nek megtetszett a szlovák példa, a pozsonyi parlament ugyanis a játékszenvedély-betegség visszaszorítása érdekében döntött úgy nemrég, hogy 2013-tól kocsmákban nem, csak játéktermekben működhet nyerőgép. A Magyar Szerencsejáték Szövetség nem tud a tiltás ötletéről, de nem is pártolná. A szerencsejátékosok szervezete is ellenzi az ötletet, inkább az ellenőrzést szigorítaná. Ha lesz tiltás, 16 ezer pénznyerő gép állhat le - írja a Népszava. Magyarországon évről évre csökken a nyerőgépek száma: míg 2004-ben még több mint 33 ezer automata volt, mára 24 ezerre csökkent a számuk - ennek kétharmada üzemel vendéglátó-ipari egységben, a többi játékteremben, kaszinóban. A játékgépipar újraszabályozását előkészítő Orbán-kormány korábbi ötletei is a nyerőgépek visszaszorítását célozták. A kabinet a szigor mellett van, és a tiltás gondolata sem áll távol tőle. Felmerült az is, hogy ötszörösére emelnék a gépek után fizetendő adót. Jelenleg az I. és II. kategóriás játéktermek gépei után havi 100 ezer forint a fix játékadó. Ha ez 500 ezerre nőne, biztos, hogy több ezer gépet adnának vissza az üzemeltetők azzal: ennyit nem tudnak kitermelni. Viszont a megmaradó automaták után fizetett magasabb sarccal a költségvetés talán "pénzénél maradna" - ismerteti a Népszava.
Kitiltaná a kormány a játékgépeket a kocsmákból
A Népszava értesülései szerint a kormány betilthatja a nyerőgépek üzemeltetését a vendéglátó-ipari egységekben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.