"Mély megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a parlamenti többség minden korábbi szakmai érvelés és emberjogi tiltakozás ellenére, elfogadta a munkanélküli-segélyre szorulók közmunkára és munkatáborokba kényszerítését lehetővé tevő törvény" - olvasható a petícióban, mely kitér arra, hogy az elfogadott koncepció a hatékony térségfejlesztési projektek és valóságos közmunkaprogramok nélkül csak a roma- és szegényellenes hecckampányként értelmezhető. A Munkaszolgálat című petíciót a Népszabadság értesülései szerint eddig több, mint 1200-an írták alá, köztük Vásárhelyi Mária szociológus, Iványi Gábor lelkész és Zolnay János szociológus.
Népszabadság: petícióval tiltakoznak a közmunkaprogram ellen
Munkaszolgálat című petíció a kormány közmunkaprogramja ellen tiltakozik. A Népszabadság keddi számában az áll, az aláírók a visszavonást követelik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.