A bíróság a vádlottakat 7,3 millió forint visszafizetésére is kötelezte, ebből 1,3 millió forintot a zsarolás bűnsegédletéért és magánokirat-hamisításért elítélt másodrendű vádlottnak kell visszafizetnie. Bogár Gergely elsőrendű és a Pap Lajos másodrendű vádlott 2009 májusától a múlt év áprilisáig zsarolta az elsőrendű vádlottnál egy évvel fiatalabb, 17 éves fiút, aki vendéglátós szülei üzletének a kasszájából vett el alkalmanként százezer és egymillió forint közötti összegeket. A fiú először azért fizetett, mert az akkor még fiatalkorú, az átlagosnál jobb életszínvonalon élő Bogár Gergely megfenyegette, hogy feljelenti az internetről illegálisan letöltött filmek miatt. Később a vádlott különböző ürügyekkel egyre erőszakosabban követelt pénzt, a fiú és családja életét is fenyegetve. Több ilyen találkozón részt vett a másodrendű vádlott is. Amikor a fiú szülei tudomás szereztek a zsarolásról, feljelentést tettek. Az ügyész és a sértettek jogi képviselője mindkét vádlott esetében tudomásul vette az ítéletet. Az elsőrendű vádlott és védője felmentésért, eltérő minősítésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság - helyt adva a védő indítványának - megszüntette a 14 hónapja előzetes letartóztatásban lévő Bogár Gergely fogva tartását, egyúttal a Somogy Megyei Bíróság jogerős ítéletéig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. A másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, amely így ez esetben jogerőssé vált.
Milliókat zsarolt ki két fiatalember egy 17 éves fiútól
Három év négy hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre ítélte a Kaposvári Városi Bíróság hétfőn nem jogerősen azt a 18 éves balatonboglári fiatalembert, aki egy év alatt több millió forintot zsarolt ki egy tizenéves balatonlellei fiútól. 28 éves társát jogerősen másfél év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtották.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.