Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságát vezető Jávor Benedek azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szabályozás nem képes az országon kívül tartani a genetikailag módosított élelmiszernövényeket, ezért javaslatukkal szigorúbban büntetnék az ilyen típusú visszaéléseket. Schiffer András azt mondta, hogy egy új tényállást, a géntechnológiai visszaélést jelentetnének meg a Btk.-ban, aminek lenne szándékos és gondatlan formája is. Az általuk elképzelt jogszabály kerettörvényként működne és a géntechnológiai vagy más törvényekben leírt szabályok megszegőire alkalmaznák.Horváth SzabolcsPéldaként említette, hogy ha valaki moratórium alá eső génmódosított termékek forgalmazásával vagy behozatalával foglalkozik, az akár 2-8 éves börtönbüntetést is kaphatna, ráadásul a törvényben már az előkészületet is büntetnék. Egyúttal súlyosabban szankcionálnák a környezeti vagy géntechnológiai közérdekű adatokkal való visszaélést. Jávor Benedek kijelentette, hogy a genetikailag módosított élelmiszerekről a társadalomnak naprakész információkat kell adni, ezért erősítenék az információszabadságot is. A fajtatulajdonos nagy biotechnológiai cégeknek emellett kötelezően együtt kellene működniük a független magyar hatóságokkal.A törvénymódosítás kitér arra is, hogy ha Magyarország – az LMP törekvései ellenére - feloldaná a tilalmat, akkor azt milyen feltételekkel lehet megtenni. Országgyűlési határozati javaslatuk alapján a kormány az EU-nál kezdeményezné, hogy a tagállamok szabadon dönthessenek saját területükön a GMO tilalom fenntartásáról. Egyúttal szeretnék, ha az ilyen ügyekben szigorodna a határon átnyúló kereskedelem ellenőrzése és az unió engedélyezési gyakorlata is. Schiffer András arra hívta fel a figyelmet, hogy habár a kormány is készül egy büntetőjogi szigorítással, de az LMP véleménye szerint ha csak a Btk.-t módosítják, az önmagában „még a tűzoltásra sem elég”.Problémának nevezte, hogy egyelőre senki sem tudja, a génmódosított termékek hogyan hatnak a természetes környezetre, az emberek egészségére illetve az utódainkra. Schiffer András éppen ezért kiemelte, hogy javaslatuk nyomán nem lehetne üzleti titokra való hivatkozással korlátozni az információkhoz való hozzáférést. Hangot adott annak a véleményének is, hogy a génmódosított termékekre nem lehet az áruk szabad áramlásának elvét alkalmazni. Az LMP-nek az a meggyőződése, hogy a jelenlegi gazdasági és foglalkoztatási krízisből egy zöld fordulat emelheti ki Magyarországot – tette hozzá a frakcióvezető.
Az LMP mindenhogy tiltaná a génmódosított élelmiszereket
Az LMP törvénymódosítással és országgyűlési határozattal segítené, hogy Magyarországon továbbra is fennmaradjon a génmódosított élelmiszernövényekre (GMO) vonatkozó mentesség – mondta el hétfői, Schiffer Andrással közösen tartott sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. A párt javaslatában a büntetőtörvénykönyvet is módosítaná és akár 2-8 éves börtönbüntetést is lehetővé tenne a tilalom megszegőinek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.