Most először hallgatták ki Váradi Csabát, az NNI volt régiós osztályvezetőjét hétfőn az ellene indult eljárás során. A Kaposvári Katonai Ügyészség sajtószóvivője megerősítette, az alezredes ellen minősített eljárás folyik, amit a leggyakrabban államtitokkal kapcsolatban rendelnek el. Közlése szerint az alezredest gyanúsítottként hallgatták ki 15 rendbeli hivatali visszaélés bűntette, egy rendbeli folytatólagosan elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntette és más köztörvényi, valamint katonai bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.A szóvivő arról, hogy pontosan mivel gyanúsítják Váradi Csabát, azt mondta: erről nem adhat felvilágosítást, a gyanúsításra vonatkozó információkat ugyanis 40 évre titkosították. A Kaposvári Katonai Ügyészség a nyomozást előreláthatólag ez év októberében fogja befejezni - tájékoztatott a sajtószóvivő. A régiós vezető szolgálati viszonyát - fegyelmi eljárás megindítása és büntetőfeljelentés megtétele mellett - az NNI igazgatója függesztette fel. Mint ismert, Váradi volt a főnyomozója a Pécsi Tudományegyetemen kirobbant korrupciós botránynak is, egy januári interjúban nem akarta kommentálni, hogy meggyanusítása ezzel lehet-e összefüggésben.
Kihallgatták a pécsi egyetemi mutyi főnyomozóját is
Várhatóan csak ősszel fejeződik be az a nyomozás, amely a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) januárban munkaviszonyából felfüggesztett dél-dunántúli regionális osztályvezetője ellen indult - közölte az ügyben eljáró Kaposvári Katonai Ügyészség sajtószóvivője. Váradi Csaba volt a Pécsi Tudományegyetemen kirobbant korrupciós botrány főnyomozója.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.