Az Országgyűlés hétfőn délután titkos szavazással dönt az alkotmányügyi bizottság által támogatott öt kormánypárti alkotmánybíró-jelöltről, Balsai István fideszes országgyűlési képviselőről, az Antall-kormány volt igazságügy-miniszteréről, Pokol Béla egyetemi tanárról, Szalay Péter ügyvédről, Szívós Máriáról, a Fővárosi Bíróság tanácselnökéről és Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetről, nemzetközi magánjogászról. A szeptembertől 15 tagúra bővülő Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Gyüre Csaba sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Pokol Béla szakmai munkája "összhangban van a Jobbik ideológai nézeteivel és a párt által vallott nézetekkel" valamint a pártkötődése sem olyan erős, mint például Balsai Istvánnak, aki jelenleg is fideszes országgyűlési képviselő. Az ellenzéki párt szerint nem szerencsés, ha olyan jelöltekről kell szavazni, akik jelenlegi parlamenti pártokhoz köthetők.
A Jobbik egyedül Pokol Bélát támogatja alkotmánybírának
A Jobbik egyedül Pokol Béla alkotmánybíróvá választását támogatja a hétfői szavazáson, a másik négy jelöltet "pártkötődésük" miatt nem - jelentette be Gyüre Csaba, az ellenzéki párt alelnöke hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.