Szombat délelőtt bejelentésre vonultak ki a tűzszerészek a helyszínre, ahol az elsődleges vizsgálatok után kiürítették az építkezés közvetlen környezetét húsz-huszonöt méteres sugarú körben. Ha azt állapítják meg, hogy élesített gránátot találtak, akkor a kórház egyik szárnyát is érinti majd a kiürítés - mondta Vörös Mihály. Hozzátette: a kórház új szárnyat épít, ennek a helyszínéről az elmúlt két hónapban már nyolc hasonló bejelentés érkezett.
Világháborús gránátot találtak a XII. kerületben
Második világháborús, orosz támadó kézigránátot találtak a Országos Onkológiai Intézet Kékgolyó utcai építkezésénél a tűzszerészek - erősítette meg az MTI értesülését Vörös Mihály, a Magyar Honvédség ügyeletes tűzszerészparancsnoka.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.