A bazilikában esztergomi és a főegyházmegyéből érkező fiatalok és felnőttek részesültek a bérmálás szentségében. "A legnagyobb bátorság sokszor ahhoz kell, hogy a saját rossz szokásainkkal, kisszerűségünkkel, kényelemszeretetünkkel szakítsunk. Ahhoz, hogy komolyan harcolni kezdjünk Isten akaratának teljesítéséért mindennapi életünkben" - mondta a bíboros a bazilikát megtöltő hívők előtt.A Szentlélek eljövetele után az apostolok hithirdetőkké váltak. Kényszert éreztek, hogy átadják Krisztus jó hírét minden embernek. "Ezt a missziós lelkületet, hitünk igazságának megismerését, az egyház tanításának hűséges követését és elkötelezett továbbadását, ezt a képességet és ajándékot kérjük az újonnan bérmálkozók számára a Szentlélek Úristentől" - tette hozzá Erdő Péter. MTI - Kollányi PéterA húsvéti idő a feltámadást követő ötvenedik napon, pünkösd ünnepével zárul. Ekkor a harmadik isteni személy, a Szentlélek kiáradását és az egyház megszületését ünneplik a katolikusok. A püspökök szerte a világon kiszolgáltatják a bérmálás szentségét.Az ószövetségi korban Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a "hetek ünnepét", amelyet pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. A magyar nyelv - számos más nyelv mellett - ebből származtatja a pünkösdi ünnep ma használatos nevét.Az Esztergom-budapesti Főegyházmegye pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartja a karizmák ünnepét, a főegyházmegye ifjúsági és családi napját. Az eseményen délután pódiumbeszélgetést folytatnak Erdő Péterrel, utána pedig misét tartanak.
Erdő Péter: bátran valljuk meg a hitünket
A Szentlélek eljövetele a bérmálás szentségében tisztító változást hoz az életünkben, "képessé tesz arra, hogy bátran valljuk meg a hitünket, és bátran kövessük is Krisztus tanítását" - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a pünkösdvasárnapi misén Esztergomban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.