A csapadékos szerda éjjel után csütörtök hajnaltól északnyugaton is lehet csapadék, ami napközben fokozatosan kelet felé helyeződik át. A zivatarokat csütörtökön inkább már csak a Dunától keletre kísérheti felhőszakadás, jégeső. A nap első felében főként keleten, majd egyre inkább nyugaton valószínű több-kevesebb napsütés. Az északnyugatira forduló szél egyre többfelé megerősödik, de zivatarok környezetében bárhol lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 19 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön az ország nagy részén 22, 28 fok között várható, de északnyugaton ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. Csütörtökön a hidegfront fejfájást, szédülést, vérnyomás-ingadozást okozhat.
A hétvégéig terjedő időszak első felében keleten sok felhőre számíthatunk, nyugaton ugyanakkor a nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható. Később keleten is több napsütés ígérkezik. Főként keleten valószínű elszórtan zápor, zivatar. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10, 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak elején 20, 26, végén 23, 27 fok között várható.
Időjárás: fellélegezhetünk csütörtökön!
Csütörtökön hidegfront vonul át hazánk fölött, egyre kevesebb helyen várható zivatar.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.