A nyíregyházi rendőrök előzetes bűnügyi információkkal rendelkeztek a tervezett támadásról. Az egyik nagycserkeszi tanyán élő idős férfi nagyobb összeghez jutott a közelmúltban, támadói a pénzt akarták megszerezni tőle. A szabolcsi főkapitányság bevetési osztályának kommandósai elrejtőztek a tanyán, s várták a támadókat. Rövid időn belül meg is jelentek a betörők, akik a bejárati ajtót befeszítve jutottak a házba. Még körülnézni sem volt azonban idejük, mikor a rendőrök előjöttek. Megpróbáltak ugyan elmenekülni a meglepett támadók, de nem volt esélyük, a kommandósok megbilincselték őket. A helyszínen elfogott 51 éves férfit és 32 éves fiát a nyomozók már ismerték, többszörösen büntetett előéletűek mindketten. Társukat, egy 35 éves férfit, aki autóval szállította, s odakint várta őket, szintén elfogták. Az 51 éves férfit és fiát őrizetbe vették, társuk szabadlábon védekezhet. Az ügyben betöréses lopás kísérlete miatt indult eljárás.
Kommandósok akadályozták meg, hogy kiraboljanak egy idős férfit
A HavariaPress értesülései szerint betörés közben fogták el a rendőrségi kommandósok azt a három férfit, akik meg akartak támadni egy idős férfit nagycserkeszi tanyáján, miután megtudták, hogy nagyobb összegű pénzhez jutott - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.