A főigazgató elmondta, még beszélgetésre sem került sor, szó nélkül ütlegelni kezdték a kocsit - közölte műsorában az MR1-Kossuth Rádió. Az sem derült ki, hogy pontosan mi történt a beteggel, aki egyébként egy gyermek volt. Tehát annyi esélyt sem kaptak a mentősök, hogy egyáltalán informálódni tudjanak. Mátrai István szerint az ilyen és hasonló esetekben akár a beteg egészsége is veszélybe kerülhet. A mentősök egy másik mentőegységet is a helyszínre küldtek, és a beteget a ceglédi kórházba vitték, az állapota azóta javult. Kiderült, egy görcsroham okozta a rosszullétét. A ceglédi esetkocsi viszont hosszú időre kiesett a munkából, hiszen egy rendőrségi vizsgálat tárgyát képezte.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál vasárnap kora este azt mondta, hogy fél hatkor riasztották a mentőket egy ceglédi lakáshoz, rosszulléthez. A mentők öt percen belül ki is értek, de munkatársaik nem tudtak kiszállni a kocsiból, mert a háznál egy körülbelül 15-20 fős társasággal találkoztak, akik odarohantak a kocsihoz, szidalmazták a benne ülőket, majd egy férfi ütni, verni kezdte a járművet. A mentők ekkor az utca végéig visszatolattak és rendőri segítséget kértek. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a fiatalembert - akihez riasztották őket - végül meg tudták vizsgálni, szerencsére nem volt rossz állapotban.
Megtámadtak egy mentőautót Cegléden
Beteghez érkező mentőautóra támadtak Cegléden - tette közzé az MR1-Kossuth Rádió. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás - mondta a rádió műsorában Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.