A mentés idejére teljes útzár van a főút érintett szakaszán - közölte a rendőrség. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a baleset részleteiről csak később tudnak tájékoztatást adni.

Egy ember életveszélyesen, egy pedig könnyebben megsérült, amikor két személygépkocsi frontálisan ütközött hétfőn kora délután a 44-es úton, Kecskeméttől 15 kilométerre.
A mentés idejére teljes útzár van a főút érintett szakaszán - közölte a rendőrség. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a baleset részleteiről csak később tudnak tájékoztatást adni.

A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.