Kállai Gábor tájékoztatása szerint a tavaly indult büntetőügy egyelőre a nyomozati szakaszban jár, de az eddigi adatok alapján elmondható, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 13 rendőre és az autómentéssel foglalkozó civilek összejátszottak. A rendőrök egy bizonyos autómentőt hívtak a balesetekhez, a cég vezetője pedig ezt pénzzel honorálta - mondta a szóvivő, hozzátéve: az ügyben egyelőre a tanúkihallgatások folynak, a nyomozás befejezése néhány hónapon belül várható.
Autómentések: 13 rendőrt gyanúsítanak vesztegetéssel
Összesen 13 rendőrt és 4 civilt gyanúsítanak vesztegetés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével egy autómentéssel kapcsolatos ügyben - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.