De hogyan fogja megszállni a Fidesz az igazságszolgáltatást? Hiszen azzal, hogy a bírói elit a földrajzinév-bizottság sorsára jut, a feladatnak csak az egyik része lesz megoldva. Mindenki lép egyet előre a ranglétrán, és a hála pár esetben lojalitást szül majd. De ennél erősebb fegyelmező lesz a félelem. A bírói függetlenség egyik alapvető garanciája az elmozdíthatatlanság: bírót, néhány pontosan körvonalazott szélső esetet leszámítva nem lehet kirúgni. Most ez a feltétel vált esetlegessé a szemünk láttára; és könnyen illúziónak bizonyulhat az a feltevés is, hogy majd a testületen belülről töltik be a januártól megüresedő pozíciókat. Hiába írnak támogató PR-cikket egyes bírósági vezetők, a Párt nem közülük, hanem a kipróbált közigazgatási jogász káderei közül fogja az utódokat kiválasztani. Persze, a végrehajtás útjában állnak még kisebb-nagyobb akadályok, például a jelenlegi főbíró, aki egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vezetője - de ez nyilván nem megoldhatatlan probléma. Az ellenzék sajnos nem csinált különösebb cirkuszt az ügyből. Pedig a bírák nyugdíjkorhatárának önkényes és formálisan sem indokolt leszállítása nem pusztán egy újabb jogkorlátozó intézkedés: a bírói kar körében készülő tisztogatás és a bíróságok feletti kormánybefolyás a jogállam lényegét, a demokratikus berendezkedés szívét veszi célba - írja a Magyar Narancs szerkesztőségi cikkében.
„A demokratikus berendezkedés szívét veszi célba a bírói karban készülő tisztogatás”
A bírói kar körében készülő tisztogatás és a bíróságok feletti kormánybefolyás a jogállam lényegét, a demokratikus berendezkedés szívét veszi célba – írja a Magyar Narancs szerkesztőségi cikke a Fidesz által az alkotmányban rögzíteni tervezett bírói korhatárcsökkentésről.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.