Szijjártó Péter ezt arra utalva mondta, hogy a Magyar Nemzet szombati számában azt írta: hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában a Petrétei József vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban.
Orbán Viktor kormányfő szóvivője az MTI-nek úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került, titkos alkotmánytervezet is azt bizonyítja, hogy a szocialisták felfogása mélyen antidemokratikus, hiszen titokban, zárt ajtók mögött akarták előkészíteni az új alkotmányt.
Mint mondta, világossá vált az is, hogy a szocialisták nem tudnak szabadulni a hazugságoktól, hiszen miközben megpróbálják elvitatni a valós felhatalmazással rendelkező politikai erőtől az alkotmány előkészítésének lehetőségét, és tagadják azt, hogy ők ezt bármikor is elkezdték volna, kiderül, ők maguk is megpróbáltak alkotmányt előkészíteni.
"A titokban készült alkotmánytervezetből" megmutatkozik az is, mi a különbség a nemzeti ügyek kormánya és a Gyurcsány-korszak kabinetjei között: "míg ők zárt ajtók mögött, titkosan folytatták az alkotmány előkészítését, addig mi a lehető legszélesebb körű nemzeti konzultáció keretében minden magyarországi választópolgárt bevontunk az alkotmányozás folyamatába" - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy így az új alaptörvény egy erős alaptörvény lesz, amely minden magyar ember alaptörvénye.
A szóvivő szerint az MSZP tíz hónap alatt sem volt képes feldolgozni a választási vereséget, tíz hónap sem volt a szocialisták számára elég ahhoz, hogy elfogadják: az emberek másnak adták a felhatalmazást az ország irányítására.
Szijjártó: a szocialisták felfogása mélyen antidemokratikus
A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták minden kritikája hiteltelen és egyben lényegtelen is az alkotmányozás folyamatában azután, hogy kiderült, "titokban ők is alkotmányt készítettek elő".
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.