Hardy Mihály elmondta, hajnali négy órakor eltávolították a paravánokat a 2A és a 2B terminálok átjáróiból, és az utasok használatba vehették a két terminál között épült új utasforgalmi csarnokot.A Malév Londoni járata volt az első, melynek utasai beléphettek a SkyCourt-ra; a csarnok első két vendége egy magyar hölgy és egy szlovák férfi volt. Hardy Mihály közölte, az új, központi csarnokban egymás után nyitottak ki az üzletek és az éttermek; délelőttig már több mint ezer utas fordult meg a SkyCourt-on. Jelezte: minden rendszer jól és megbízhatóan működött, semmilyen fennakadás nem volt.Elmondta, délutánra az utasforgalomban egy nagyobb csúcsot várnak; ekkor egy óra alatt várhatóan mintegy kétezer utas érkezik. Közölte, a terhelést jól bírják, hiszen mint mondta, a kapacitás nyáron akár elérheti majd a napi 30 ezer főt is. Hardy Mihály közölte azt is, április 1-jétől kezdik meg a 2A és a 2B terminál belső felújítását, és a munkákat őszig be is akarják fejezni.
Megkezdte működését a SkyCourt, a Liszt Ferenc légikikötő új csarnoka
Vasárnap hajnalban megkezdte működését a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnoka, a SkyCourt (Égi Udvar). A Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel azt közölte, az átadás zökkenőmentes volt, az első utasok elégedettek a szolgáltatásokkal.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.