Váczy-Hübschl István a Független Hírügynökségnek elmondta: miközben Tétényi Éva polgármester kedden Gödöllőn volt, politikai tisztogatás indult a polgármesteri hivatalban. Baloghné Mezei Rita kabinetfőnök azonnali hatállyal felmondott neki és a jogi osztály egyik szintén próbaidőn lévő munkatársának, de véleménye szerint a közeljövőben hasonló sors vár a polgármester stábjának több dolgozójára is. A sajtós nem vette át a felmondásról szóló iratokat.
Váczy-Hübschl István elmondta: a rendőrségen bejelentette, hogy az utóbbi időben többen is zaklatták. Az elmúlt hónapokban többször ismeretlen autó állt a háza előtt és telefonon is több fenyegető hívást kapott, hasonlókat, mint Tétényi Éva polgármester és titkárnője. Hozzátette: hiába rúgják ki őket, fizetés nélkül és a fenyegetések ellenére is tovább dolgoznak a polgármester mellett. "Amíg Éva itt van, mi is maradunk" - fogalmazott.
A Szeretgom.hu számolt be elsőként arról, hogy Baloghné Mezei Rita, akinek kabinetfőnökként a feladata az lenne, hogy a polgármester munkáját segítse, kedden magához hívatta Váczy-Hübschl Istvánt, Tétényi Éva protokollfőnökét és sajtósát, és azonnali hatállyal felmondott neki. Mezei, aki korábban az előző polgármester, Meggyes Tamás közvetlen munkatársa volt, pár hete állt ismét munkába, ugyanis hónapokig betegszabadságon volt. Visszatérése után egyik első intézkedése politikai alapú tisztogatás megindítása volt a városházán - olvasható a Szeretgom.hu-n.
Esztergomi balhé: zaklatják, kirúgták Tétényi emberét
Fizetés nélkül, társadalmi segítőként dolgozik tovább Esztergom kirúgott sajtósa. A Tétényi Éva emberének számító Váczy-Hübschl István szerint hónapok óta zaklatják őt és munkatársait is, most a rendőrséghez fordultak a fenyegetések miatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.