A vétlen személygépkocsi 21 éves vezetője könnyebb sérülést szenvedett, az ellenőrzésnél azonban kiderült, hogy ittasan, jogosítvány nélkül közlekedett az autóval, emiatt ellene is eljárás indult - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra.
Fejsérüléssel szállítottak kórházba egy balesetet okozó 58 éves férfit, aki autójával nem állt meg egy stop táblánál és összeütközött egy személygépkocsival hétfőn Baján - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A vétlen személygépkocsi 21 éves vezetője könnyebb sérülést szenvedett, az ellenőrzésnél azonban kiderült, hogy ittasan, jogosítvány nélkül közlekedett az autóval, emiatt ellene is eljárás indult - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.