A női zárkákat vették célba, egyesek szerint nőket akartak szerezni, más információk szerint csak cigarettát akartak kérni. A női fogvatartottak megijedtek, az ágyak tetejére menekültek. Az egyik érintett cellában van az a nő is, aki a vád szerint tavaly benyugtatózta, megkéselte, majd felgyújtotta bírósági titkárként dolgozó férjét. A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága elismerte a lapnak, hogy néhány rab kijutott a zárt cellából. Tájékoztatásuk szerint pár percig tartó, kisebb rendzavarás történt, amit a debreceni intézmény dolgozói azonnal felszámoltak.
Debrecen: felfeszítették a rácsokat a börtönben, hogy nőt szerezzenek
Vascsővel feszítették fel cellájuk ajtaját a rabok a hét elején a debreceni büntetés-végrehajtási intézetben - számol be a Blikk. A lap úgy tudja, a rabok kifigyelték, mikor nincs mozgás a folyosó, majd akcióba léptek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.