Gyimesi Gábor, jobbikos városi képviselő azt mondta, szeretnék elérni, hogy a gyermekeknek ne kelljen elhagyni az iskolát, más intézménybe kényszerítve őket, ahol jelenleg is túlzsúfoltság van. Ha nem történik változás képesek élőláncot is alkotni az iskola körül. Gyimesi azon felül, hogy a fideszes többséget hibáztatta, sérelmezte, hogy mindig az oktatási és szociális téren alkalmaznak megszorításokat, ahelyett, hogy az álláshalmozó képviselők jutalékait vizsgálnák felül - tette hozzá a jobbikos politikus.
A szülők szerint a bezárás oka lehet, hogy kevés gyerek jár az Anikó utcába, ők másról nem hallottak. Kiemelik, hogy az épület szerkezete megerősített, így azzal sem lehet gond, sokkal jobb az állapota, mint más környékbeli iskoláknak, egy kis külső tatarozásra lenne szükség. Két ezelőtt volt egy közös szülői értekezlet, ott megfogalmaztak egy petíciót, melyet benyújtottak a városvezetésnek. Egyelőre megvárják az iskola vezetőségének döntését, de az is megeshet, hogy a városháza előtt folytatják a tiltakozást.
Március 17-én a pécsi városvezetés költségvetésében megszavazta az iskolaátszervezéseket, így a kertvárosi Anikó utcai általános iskolát bezárják és az ott tanuló gyermekeket máshol helyezik el. Az átszervezésben több intézmény is érintett.
Iskolabezárás ellen tiltakozott a Jobbik Pécsett
Szerda délután körülbelül harminc ember tiltakozott Pécsett, a Kertvárosban az Anikó utcai általános iskola előtt az intézmény bezárása ellen. A demonstrációt a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi képviselői szervezték, az intézmény vezetői és a többi párt elhatárolódott az eseménytől.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.