A baleset szerdán délben történt a székesfehérvári Adonyi út és a Pancsovai út kereszteződésében. A kerékpáros a felezővonalhoz húzódott, hogy balra kanyarodjon, ekkor ütötte el egy mögüle érkező személyautó. A rozsdavörös gépkocsi vezetője a baleset után megállt, kiszállt kocsijából, mivel azonban a kerékpáros azt mondta, hogy nincs semmi baja, mindketten továbbmentek. Az elgázolt férfi később jelentkező fájdalmai miatt fordult orvoshoz, a vizsgálat pedig megállapította, hogy medencecsont-törést szenvedett. A baleset ügyében eljárást indított a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. A rendőrség keresi a rozsdavörös autót vezető sofőrt, illetve várják a jelentkezését annak, aki szemtanúja volt a balesetnek.
Biciklist gázoló autóst keresnek
Eltört a medencecsontja annak a kerékpáros férfinak, akit kanyarodás közben ütött el egy autó Székesfehérváron. Az autó vezetője kiszállt, beszélt a kerékpárossal, de elhajtott, mert az azt mondta, nem esett baja - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.