A balesetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség, mert bűncselekményre utaló körülmény eddig nem merült fel - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Holtan találtak rá egy 74 éves nőre, aki házának udvarán lévő kerti tóba fulladt hétfőn Városföldön - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A balesetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség, mert bűncselekményre utaló körülmény eddig nem merült fel - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.