A helyzetet a vidékfejlesztési tárca a hivatali rend átszervezésével magyarázza.
Tavaly november 28-án lejárt a magyar élelmiszer- és takarmánybiztonsági ellenőrzéseket ellátó négy laboratórium akkreditációja, és annak megújítása egyelőre még nem fejeződött be – tudta meg a lap. A közhiteles mérési jogosultság elvesztése egyben azt is jelenti, hogy bármiféle kereskedelmi forgalomba hozott, vagy más úton közfogyasztásba kerülő termék minőségi és esetleges szennyezettségi adatainak hivatalos megállapítására mintánként 150–200 ezer forintért külföldi laboratóriumoktól kell vizsgálatokat megrendelnie a hazai szakhatóságnak.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól (MgSZH) kapott tájékoztatás szerint az akkreditáció lejártának tudtában annak megújítását már májusban megkezdték az illetékesek a Nemzeti Akkreditációs Testületnél (NAT), de a folyamat még napjainkban is tart.
A helyzet azért különös - írja a lap -, mert a szóban forgó négy vizsgálóhely mindegyike nemzeti referencia laboratóriumként működik, és mint ilyen, kulcsszereplő az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos hivatali eljárásokban. Ezek a laborok az akkreditáció megújításáig közhiteles tanúsítványt nem adhatnak ki, működésük azonban nem szünetel. A hivatal tájékoztatása szerint a vizsgálatok folyamatosan zajlanak – azonos vizsgálati módszerekkel, műszereken és vizsgáló személyekkel. Abban az esetben, ha pozitív eredményre bukkannak, megerősítő vizsgálatot vesznek igénybe – ilyenkor utazik a minta külföldre, egy akkreditációval rendelkező intézménybe.
Több százezer forintért külföldön kell vizsgálni a magyar élelmiszermintákat
Darabonként 150-200 ezer forintért kell külföldre küldenie a magyar élelmiszerbiztonsági hatóságoknak azokat a mintákat, amelyek ügyében hivatalos vizsgálati eredményre van szükség, a hazai laboratóriumok akkreditációja ugyanis november végén lejárt - írja a szombati Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.