A tiszti főorvos szerint a korábbi ÁNTSZ egységessége és szervezettsége képes volt áthidalni a költségvetésből és létszámhiányból adódó nehézségeket, ez viszont mára elveszett. A magyarországi népegészségügyi szerveknek viszont ez a korábban jellemző jól szervezett és egységes működése jelenleg "zavart szenved" - tette hozzá. A szakmai irányítás továbbra is az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) és a minisztérium jogköre, de a feladatokat meghatározni nagyon nehéz úgy, hogy a forrásokat egy másik szervezet adja - tette hozzá.
Paller Judit elmondta: nagyon nehéz húsz kormányhivatallal együttműködni, és elfogadhatóvá tenni számukra a Semmelweis Tervben megfogalmazottakat. Kiemelte ugyanakkor, hogy az OTH-hoz csatoltak két igazgatási intézményt: a gyógyszerügyi és az egészségügyi igazgatást. Ez azért fontos, mert így egy központból tudják megvalósítani vagy segíteni a kormányzati elváráshoz kapcsolódó elképzeléseket - ismertette Paller Judit.
Idővel nyilván letisztulnak a csatornák és a kommunikációs utak, így végül "egy nyelven fognak tudni beszélni" - mondta a főorvos, de hangsúlyozta: "ez még rettenetesen sok munka".
Az OTH kilenc háttérintézménye még átalakítás előtt áll. Ezeket a terv szerint három szervezetbe csoportosítanák, így létrejönne az országos járványügyi központ, az országos egészségügyi intézet és az országos népegészségügyi intézet.
Paller Judit előadásában arra is kitért, hogy a közegészségügyi járványügyi biztonság megteremtése kormányzati kötelezettség. Ennek pedig szerinte olyan módon is meg kellene nyilvánulnia, hogy "amikor helyzet van", akkor felülről egy kézben össze lehessen fogni ezeket a feladatokat. Paller Judit szerint ebben az esetben az irányításnak nem kormányhivatalok szintjén kellene lennie, hanem egy olyan "vezérkarban", amelynek tagjai a helyzetet országosan is kezelni tudják. Ehhez viszont a törvényt, jelen példa esetében a katasztrófavédelmi törvényt kellene módosítani - hívta fel a figyelmet.
Átalakítások és nehézségek az ÁNTSZ-nél
Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos szerint az átalakult népegészségügyi szervezeti struktúra mind működésében, mind pedig szakmai irányításában bonyolultabb lett. A főorvos erről egy egészségügyi konferencián tartott előadásában beszélt csütörtökön Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.