Két gyanús kinézetű férfira lett figyelmes kedden délelőtt egy szolgálaton kívüli szegedi járőr, a Vértói úton, amint beszállnak egy autóba. Az autó a város felé, a Csongrádi sugárúton indult el, amit a rendőr kerékpárjával követett. Az autó megállt egy társasház előtt és a járőr látta, hogy a ház körül "téblábolnak", végül az egyik ajtón - ami nem volt kulcsra zárva - bemennek. A rendőr ekkor szólt kollégáinak, akik mire kiértek, az idegenek éppen el akartak menni, de megállították és igazoltatták őket.
A rendőrök átvizsgálták az autójukat is, akkor került elő háromszázezer forint, amiről a három kaposvári férfi elismerte, hogy abból a társasházból származik, ahonnan a rendőrök kijönni látták őket. Ekkor derült ki, hogy ketten bementek a házba, becsöngettek egy idős asszonyhoz, akinek azt mondták, hogy az unokájának hoztak pénzt. A néni készséges volt, beengedte őket, majd elterelték a figyelmét és amikor megszerezték a pénzét, gyorsan távoztak.
A Szegedi Rendőrkapitányság Tarjánvárosi Rendőrőrsének munkatársai a 24, 33 és 35 éves kaposvári lakosokat előállították. Kihallgatásukat követően a rendőrség lopás bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vette őket, és kezdeményezte mindhármójuk előzetes letartóztatását.
Szolgálaton kívüli rendőr buktatta le a trükkös tolvajokat
Háromszázezer forintot lopott egy idős asszonytól három kaposvári férfi kedden délelőtt Szegeden. A tolvajokra egy szolgálaton kívüli rendőr figyelt fel, majd a kocsijukat biciklivel követte és szólt a kollégáinak, hogy igazoltassák őket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.