Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke beszámolt arról, is, hogy tagszervezeteiknél 0-8 százalék közötti bruttó keresetnövekedést eredményező bérmegállapodásokat kötöttek, jellemzően 3-4 százalékos centrummal. Jó megállapodások születtek például a gyógyszeriparban, de kemény tárgyalásokra számít az elnök a mezőgazdaságban, a könnyűiparban, az építőiparban is, ahol nem, vagy csekély mértékű béremelési javaslatot tett csak a munkáltató. Utóbbi csoportba sorolta az önkormányzati fenntartású cégeket is, ezért úgy vélte Rogán Antalnak, a bérmonitoring bizottság elnökének egyszerű a dolga, először a "házban kell körülnéznie".
Pataky Péter szerint a szakszervezetek nem ellenzik ugyan azt a munkaadói javaslatot, hogy a kormány támogassa a béremelést vállaló munkaadókat, de úgy vélte ennél sokkal megfelelőbb módszer lenne az adórendszer átalakítása. A megoldások közé sorolta az adójóváírás megemelését 12.100 forintról 14.500 forintra, vagy a szuperbruttó gyorsabb kivezetését. Az adójóváírás megemelése ugyan 74 milliárd forintos kiadást jelentene a költségvetésnek, de emlékeztetett arra, hogy ebből 22 milliárdot már jóváhagyott a parlament a közszféra bérkompenzációjára.
Az MSZOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy kompenzációra szükség van, mert az egykulcsos szja bevezetése először a 300 ezer forint környékén keresőknek jelent plusz jövedelmet, így a munkavállalók 85 százalékát nem érinti. Azért is jelentene jobb megoldást az adórendszer átalakítása az elnök szerint, mert sok vállalat nincs abban a gazdasági helyzetben, hogy infláció feletti béremelést vállalhatna.
Elmondta azt is, hogy a 2011-es bértárgyalások jelentősen eltérnek az elmúlt években megszokottól. Ez az első év ugyanis, amikor a tárgyalások nem a keresetek emelkedéséről, hanem az adórendszer átalakítása miatti nettó keresetveszteség kompenzálásáról szólnak.
Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a bértárgyalásokba nem szabad belekeverni a gyermekkedvezmény tényét. A bérnek semmi köze ahhoz, hogy valaki hány gyermeket nevel, ezt a munka díjazásánál nem lehet figyelembe venni - jegyezte meg.
Az április 9-i szakszervezeti demonstrációról kérdésre annyit mondott: azt az Európai Szakszervezeti Szövetséggel közösen tartja a hat magyar szakszervezeti konföderáció , hogy felhívják a figyelmet az európai munkavállalók érdekeire. Azért éppen akkor, mert április 8-9-én Magyarországon tanácskoznak az európai jegybankelnökök és pénzügyminiszterek.
Az MSZOSZ az adórendszer módosítását kéri
Az MSZOSZ szerint itt az ideje, hogy a kormány is belássa: nem sikerült jól az adórendszer módosítása, mert azzal a bérből és jövedelemből élők 80 százaléka rosszul járt, de a szakszervezet lát esélyt a kompenzációra, például az adójóváírás emelésével - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.