Az AMC célja, hogy elősegítse a hagyományosan magyar, különleges és prémium minőségű termékek és kézműves élelmiszerek piaci pozíciójának, ismertségének növelését kül- és belföldön egyaránt. A pályázatokat február 17. és augusztus 31. között lehet benyújtani az AMC-hez. A támogatás összege 200.000-2.000.000 forint között mozog, amelyhez legalább 50 százalékos vállalkozói önrészt kell biztosítania a pályázónak. A pályázatot legalább 60 nappal a rendezvény időpontja előtt kell benyújtani.
Az utóbbi években - emlékeztet a vidékfejlesztési tárca - az AMC kizárólag azokon a kiállításokon és rendezvényeken biztosított kedvezményes részvételi lehetőséget az élelmiszeripari vállalkozásoknak, amelyeken az intézmény maga is részt vett kiállítóként. A közösségi standon ilyenkor csak minimális területfoglalási és részvételi díjat kellett fizetniük a vállalkozásoknak.
Emellett azonban számos olyan kiállítást, fesztivált, rendezvényt is szerveznek mind bel- és külföldön, ahol az érdeklődő vállalkozók kisebb száma miatt nem érdemes az AMC-nek kollektív standon megjelennie. Vagy: különösen a külföldi kiállításoknál az intézmény éves munkaprogramjában nem szerepel közösségi részvétel. Mindettől függetlenül lehetnek olyan célterületek, ahol egyes, speciális terméket előállító kisebb vállalkozások számára a megjelenés kiemelt üzleti jelentőséggel bír, ezért az AMC a pályázat kiírása mellett döntött.
Családi vállalkozásokat is támogat az AMC
Pályázati felhívást tett közzé az Agrármarketing Centrum (AMC) a kis- és középvállalkozások, valamint a családi gazdaságok számára, hogy megjelenhessenek a magyar élelmiszeripart, gasztronómiát népszerűsítő termékbemutató, szakmai illetve fogyasztói bel- és külföldi kiállításokon, rendezvényeken - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.