A 40 éves ifjabb F. Györgyöt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kétrendbeli testi sértés bűntettében találta bűnösnek a bíróság. A férfit a fegyházbüntetés mellett tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.Az italozó életmódot folytató férfi rendszeresen bántalmazta a húsz éve vele együtt élő, 68 éves élettársát, s a járókerettel közlekedő, betegsége miatt az utóbbi időben ágyhoz kötött asszonyt "mértéktelenül" ütlegelte. A nő a súlyos és kitartó bántalmazások következtében 2009. november 19-én otthonában meghalt.A vádlott az édesapját is többször megverte. A vádirat szerint egyszer azért támadt rá a közös lakásukban alvó idős férfira, mert az nem készített neki kávét. Az apa kórházi ápolásra szorult, eltört az állcsontja. F. György bántotta nővérének Down-szindrómában szenvedő fiát is; többször megütötte a fejét, a fiú maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett.A vádlott a bíróság előtt tett nyilatkozataiban hol bűnösnek, hol pedig ártatlannak vallotta magát. A veréseket részben beismerte, elmondása szerint azonban az asszonynak egyetlen csontját sem törte el. Az édesanyja bántalmazása miatt korábban már büntetett férfi a tárgyalásokon bevallotta, hogy élettársa és közte gyakoriak voltak a konfliktusok az alkohol miatt, s azt sem tagadta, hogy gyógyszereket szedett.Az ítélet indoklásában a bíró utalt arra, hogy rokonok és szomszédok tanúvallomása szerint a beteg asszonyt a férfi sokszor ok nélkül bántalmazta. Az orvosszakértői vélemény szerint a nőt a halála előtti héten többször megverte, az ágyban fekvő, magatehetetlen asszonyt ököllel ütötte és állkapcsát is eltörte, így a sértett még enni sem tudott. A nő számtalan törést és zúzódást szenvedett el a "kitartó és rendszeres" verések következtében.A bíróság a vádlott férfival szemben súlyosbító körülményként az ittas állapotot jelölte meg, valamint azt, hogy a bűncselekményt közeli hozzátartozóval szemben követte el. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Megölte az élettársát, 15 évet kapott
Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság pénteken, nem jogerősen azt a bökönyi férfit, aki hosszú időn át bántalmazta élettársát; a nő a bántalmazások következtében meghalt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.