A kormánypárti képviselők a védelem időszakának fogják tekinteni a következő hat hónapot - jelentette ki Lázár János Siófokon, a Fidesz-KDNP kihelyezett tanácskozása után, pénteken.A Fidesz frakcióvezetője közölte: képviselőtársai számára az jelenti majd a fő kihívást a következő fél évben, hogyan tudnak a közszolgáltatókkal, a bankokkal szemben védelmet biztosítani az emberek számára. Meg kell védeni az állampolgárokat az áram- és gázdíjak emelkedésétől, valamint a banki szolgáltatási díjak áthárításától és a sok családnak gondot okozó hitelezési politikától - tette hozzá.Ennek érdekében három monitoring bizottságot hoz létre hétfőn a Fidesz-frakció: az egyik az emberek jövedelememelkedését vizsgálja majd a 16 százalékos, egykulcsos személyijövedelem-adó (szja) bevezetésével összefüggésben, Rogán Antal vezetésével. A testület feladata az, hogy áttekintse, hogyan alakultak a bérek az új szja-rendszerrel, mi történt ennek hatására; továbbá meg kell vizsgálnia például az érdekegyeztető tanácsban született megállapodások betartását is.A másik két testület azt elemzi majd, hogy a közszolgáltató cégek, illetve a bankok milyen politikát folytattak az elmúlt fél évben. Ha kell, nyomásgyakorlással kényszerítik ki a szükséges lépéseket a kormányzat, az államapparátus részéről - mondta. Lázár János kérdésre úgy válaszolt, konkrét példákat fognak megvizsgálni, hogy melyik bank, melyik közszolgáltató mit és hogyan végzett, hogyan akarta becsapni az ügyfeleit. "Fogyasztóvédelmi típusú segítséget próbálunk nyújtani a bankokkal szemben és a nagy szolgáltatókkal szemben" - fogalmazott.A Fidesz frakcióvezetője újságírói felvetésre arról is beszélt, hogy ha április 15-ig nem találnak más megoldást, fenn kell tartani a kilakoltatási moratóriumot. Kiemelte azonban, a cél az, hogy találjanak megoldást. Hangsúlyozta: személyes véleménye szerint egy globális kilakoltatási moratóriumnak az lehet a következménye, hogy az sem fizet, aki megtehetné. Bedőlt hiteleseket viszont nem szabad kilakoltatni - tette hozzá.
A Fidesz a bankokkal és a közműcégekkel szemben "védené" az embereket
Az emberek érdekeit akarja védeni a közszolgáltató cégekkel és a bankokkal szemben a Fidesz-KDNP.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.